∂яιιι. * σℓ∂αℓα.

Eljött szép lassan az a nap amikor a drága unokatestvéreim eljönnek meglátogatni, az én amúgy utált nagyanyámat. Valahogyan, de nem tudom hogyan és furcsán érzem magam ezzel kapcsolatban, mintha valami rossz előérzetem lenne, mindegy foglalkozzunk ezzel a gyönyörű nappal ami mivel is indult? Igen, egészen azzal, hogy felkeltem. 
Anya nyitott be a szobámba és megsimogatta az arcom. Éppen indult kifelé.
- Ki vagy?! Állj meg! - ordítottam rá félálmomban.
Majd megdörzsölgettem a szemeimbet, hogy lássak.
- Én vagyok, kincsem. Az édesanyád. - mondta.
- Jólvan. Én lenni éhes. - közöltem vele.
- Fáradj le a konyhába, kész a reggeli. - mosolygott.
Levánszorogtam a konyhába, a bátyám ült az asztalnál, és köszöntött engem.
- Szia Répa imádó. - mosolygott.
- Szia csecsszopó. - vágtam vissza.
- Nem ér. Hogy találtad ki ezt? - nézett rám furán.
- Kipattant az agyamból. - Vigyorogtam.  
Siettem a reggelivel, többet nem igazán szoktunk beszélni. Nem igazán szeretjük egymást. Vagyis inkább..nem türjük el egymást. Eszembe jutott, hogy találkoznom kellene a hű szerelmemmel. De előnyben részesítem Vikit. Szóval egy kistelefon hívás.
- Szia Viki.
- Halál reád szolga! Miért keltettél fel? Te dolgot a takarítás!
- Igen?
- Aha, tényleg mibajod van?
- Találkozzunk.
- Most?
- Igen, most. Kösz. - majd letettem. 
Mikor még félúton jártam már láttam, hogy Viki vár minket a törzshelyünkön. Meseszerű, ebben a pillanatban kapkodtam a lábam, hogy ne csesszen le.
- Túl lassú vagy. - vigyorgott.
- Erőszakoljon meg egy nyúl. - mondtam.
- Az nem olyan mókás mint gondolnád. - ült le a padra.
- Próbáltad? - csüccsentem le mellé.
- Nem, de eltudom képzelni milyen lehet. - vigyorgott majd megpiszkálta a haját. ( Tipikus szokása az igazi Vikinek is.Szerk.^^)
- Én nem tudnám elképzelni. Mindegy nem ezért hívtalak ide. Térjünk most rögtön a tárgyra. Tudod, hogy van az unokanővérem aki igazán, szereti elvenni másnak a pasiját, meséltem róla nem de? - bámultam a felhőket.
- Igen. Tudom, de én személy szerint nem félek. Mivel ő az ország másik végében lakik, nem hiszem hogy eltudná venni a barátjainkat. Szerinted? Neked mi erről a véleményed? - bökött meg.
- Nem tudom. Tőle ez totál kitelik. Aztán még ott van az a kis törpe is. Ő meg alapból idegesítő. - rúgdostam a köveket.
- Nem is tudsz benne megbízni? Hiszen a rokonod. - nézett rám nagy szemekkel.
- Rokonom, de kívánom bár ne lenne az. - mosolyogtam.
Közben elment mellettünk egy ismerős.
- Remélem nem vesz minket észre. - súgta a fülembe Viki.
- Ennek vajon hányszázalék az esélye? - súgtam vissza.
- Sziasztok! - Gabi.
- Semennyi... - nézett rám Viki.
- Szia. Hogy s mint? - műmosolyogtam, belül mindennek elhordtam ami csak eszembe jutott.
- Meg vagyok ti? - mosolygott.
- Teljesen megvagyunk, de neked nem kellene itt lenned szerintem. - Viki.
- Szerintem azt csinálok amit akarok drága Execském. - mosolygott Gabi.
- Velünk viszont nem kellene beszélned, szerintem legalább is. - mondtam.
- Szerintem sem. De egykor barátok voltunk, sőt többek is. - Gabi.
- Velem sose. - undorodtam el.
- Régen voltunk barátok, ősrégen. - mosolygott Viki.
- Azóta is boldogak vagyunk. - mondtam.
- Na hagylak titeket. - Gabi, majd fogta magát és elment.
- Viszont én is megyek. - mondta Viki, és felállt és elsétált az ellenkező irányba.
Azon gondolkoztam, hogy most beszéljek-e Danival, amíg kint vagyok, vagy amikor haza megyek, és utána jöjjek le idáig megint? Szerintem ez egyértelmű. Elkell röhögnöm magam. 

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat